12.

Múlt pénteken M. megünnepelte az évfordulót. Már azét, amikor összeismerkedett P.-vel. Újabban mondjuk inkább csak tornak hívta magában.
M. egy évben két évfordulót ünnepelt. A másik egy őszi alkalom volt novemberben. Mindkettő örömtelinek nevezhető.
Ilyenkor mindig vett egy üveg jobb pezsgőt és elkészítette P. kedvenc ételét is: mákos tésztát sok porcukorral és mézzel. P. hidegen is szereti – így képes megenni gyakorlatilag minden egyes nap a mákos tésztát és ipari mennyiségben. Ez is közös volt bennük: sok ételt hajlandók voltak megenni hidegen is. Mondjuk M. sokkal többet, gyakorlatilag bármit a sült húson és a töltött káposztán kívül.
Persze magának is csinált kedvenc ételt, de azért mégis a pezsgőt szerette az egészben a legjobban, azt is levendulasziruppal és egy szál levendulavirággal. És persze az emlékezést.
Aztán elkészítette az egyik kedvenc koktéljukat is: a caiprinhát. Ez szerencsére igen jól illett a májusi meleghez is. Ebből P. igen nagy mennyiséget volt képes mindig meginni. Ezt persze csak M. gondolta, mert mindig dupla adagot kevert egyből neki.
Különben P. egyáltalán nem nevezhető iszákosnak vagy valami ilyesmi. Szívesen megissza a whisky-t és a jobb söröket is, de mindig mértékkel. Meg azokat a koktélokat természetesen, amelyeket M. kever. Igazság szerint P. egyáltalán nem válogatós, ha M. kreálmányairól van szó, legyen az étel vagy ital.
Egyikük sem borrajongó, ez persze nem tartotta őket vissza attól nagy néha, hogy kiüljenek a havas teraszra jól felöltözve és takarókba burkolózva és megigyanak egy pohár jó francia vörösbort. M. mindig szeretett volna igazi beaujolais-t kóstolni…
M, az egésztől nyilván nagyon szomorú lett és azon gondolkodott, vajon P. mit csinál ezeken a napokon. Már ha egyáltalán eszébe jut. Bár az is igaz, ismerte P.-t eléggé ahhoz, hogy ne kételkedjen, mi minden jut az eszébe…