Amarillisz – hétfő

Lassan majd nem fér rá a képre. Sajnos ma is annak kellett kiderülnie, hogy fényképezni még mindig nem tudok, a háttérben levő cuccok sokkal élesebbek, mint a kép igazi tárgya. Ami csak azért érdekes, mert tegnap ugyanilyen beállítással egész jól sikerültek a képek. Az élet egy rejtélyes hősköltemény…

Amarillisz – vasárnap

Mára ennyit fejlődött:

Amarillisz – szombat

Ami nem is Amaryllis, hanem Hippeastrum hortorum. Az Amaryllis belladonna (Belladonna Lily vagy naked ladies) egyetlen faja nemzetségének, az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik és Dél-Afrikából származik.

Amaryllis belladonna (a képek a Wikipediáról származnak)

Nem úgy a nálunk amarilliszként ismert szobanövény, ugyanis ez Mexikó, Peru és Brazília meleg vidékeiről származó hagymás növény.
A 18. század óta ismert növény az Amaryllis, Európában számos híres botanikus dicsekedhetett gazdag gyűjteménnyel. De aztán rá kellett jönniük, hogy nem minden virágjuk az, aminek hitték. Viszont máig gyakorlatilag mindenki – kivéve a szakembereket és hivatásosokat – amarillisznek hívja ezt a télen díszítő virágot. Én sem teszek másként, mivel nem tartozom az említett körökbe.

Amarillisz a nappaliban.

A madarak reggelije

Mióta a fügefára került a madáretető, mindennapos program reggel lesni a madarakat, ahogy reggelizgetnek. Sajnos nem ismerem a madarakat, oké, a cinkét felismerem, de hogy milyen cinke, azt már nem. Viszont a meggyvágót azt bizton, de sajnos olyan félénk madár, hogy még ablakon keresztül sem sikerült eddig lefényképezni. És egyébként is ők olyankor érkeznek, amikor általában még nem keltem fel.

Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Ma nem voltak olyan sokan – egyik nap, amikor legutoljára havazott, kb. 40-50 madárka volt, meg is lepődtem, milyen sok fajta lakik a környéken – és ma a cinkék sem rúgtak labdába, mert csak a képen látható számomra ismeretlen fajtájúak lakmároztak, az érkező cinkéket pedig eltanácsolták.

Lehet, hogy zöldikék?

A cinkék különben nagyon viccesek, igazi jó gyerekek, mert nem az etetőbe betelepülve esznek, hanem egy-egy napraforgómagot felkapva kiülnek az ágakra és a lábukkal tartva a magot szépen felbontják, majd kicsipegetik a belsejét. Aztán megtörlik a szájukat = az ághoz kenik a csőrüket mindkét oldalról. Egyébiránt meg nem is viselkednek olyan jól, meglehetősen agresszív kis állatok, erős bennük a territoriális viselkedést irányító késztetés.

Sajnos megint megérkezett az egyik növényküldő cég tavaszi katalógusa. Azért sajnos, mert ilyenkor mindig elkap a láz, hogy milyen növényeket kellene beszerezni, ha nem is az adott cégtől, de olyan helyről, amit megbízhatónak tartok. De miután a mostani kert inkább díszkert, a konyhakerti terveimet egyelőre csak dédelgetem, megvalósítani nem nagyon lehet. Viszont azért pár dolgot lehetne a mostaniba is rakni. Ám meg kell gondolnom az ültetgetést, mert a házat áruljuk, nem akarnék mindent, amit beültettem, itthagyni.

Először is mindenféle bogyós gyümölcsöt. Nem tudom, miért, de egyszerűen odavagyok a piros/kék bogyós gyümölcsökért, a színük és az ízük is lenyűgöz. És hát ezek ugye általában bokrok és cserjék, azok meg egy díszkertben is jól meglennének. A következő kertben ilyen elrendezést tervezek.

Szibériai mézbogyó (Lonicera kamtschatika).

Ilyen mézbogyóból készült likőrt kaptunk egyszer S. nővérééktől, nagyon finom volt. Olyan erős színanyaga van, hogy az üveget belül kékre festette.

Ribizlik.

Lila málna (Rubus x neglectus).

Szedermálna vagy tayberry.

Aztán kékáfonya, piros áfonya, tőzegáfonya, homoktövis, fekete szeder, málna, fanyarka, sötétpiros levelű bodza, hegyikörte, eper, som, naspolya…

Fekete berkenye (Alonia melanocarpa)

Nem tudom, mekkora kert kéne ám mindehhez. Illetve sejtésem az van.

Viszont virágokról lehet álmodozni nyakló nélkül, azok elférnek az erkélyen, a teraszon. Ezeket vettem számba, miközben a havat lapátoltam a teraszon, és fényképezgettem néha.

Rododendron.

Francia levendula (Lavandula dentata).

Kakukkfű (Thymus vulgaris).

Japán babérhanga (Pieris japonica).

Erre a tavaszra kék és fehér virágokat szeretnék. Nyilván nem állok meg majd ennél a két színnél, ismerem magam.
Aztán majd a télikertet is be lehet népesíteni. Mert az egészen biztosan lesz a következő házban. És akkor feltétlenül lesz gránátalma meg piroslevelű banán. Mert a piros/bordó levelű növényeket is nagyon szeretem valamiért. Télálló banánja van a barátnőmnek, már beígérte, hogy kapok majd belőle. Zöldlevelű, de nem télállót is.

Piros levelű díszbanán Musa Red (Ensete Ventricosum „Maurelli”)

Hóviharban

Tegnap reggel hóvihar volt nálunk, nemcsak a már leesett könnyű havat hordta az erős szél, hanem havazott is még egy kicsit.

Jó sok hó

Örvendetesen sok hó esett ma. Éppen bevásárolni voltunk, amikor rákezdett, fél óra múlva már csak úgy tudtunk elindulni haza, hogy kocsit kellett takarítani.

Nagyon szeretem a hóesést, nézni bentről a jó meleg szobából, de sétálni is benne. Amíg a Móricznál laktam, azért szerettem, mert minden sokkal lassabb lett, elcsöndesedett a város. Puhán lehetett mindent hallani. Kitisztult a levegő is.

Mióta kiköltöztünk a városból, azóta egész más minőség az összes évszak, így a tél is. A hóesés itt ugyan munkával jár – el kell takarítani a teraszról, a lépcsőről és a garázs elől –, de kifejezetten élvezem, hogy kint lehetek a hóban.

Délután 4 óra felé.

És most, 7-kor.

Marianne Faithfull: For Wanting You – Vagabond Ways

It comes as no surprise
Your face filled with lies
Hovers all around me in this room

Clouds hung with my dismay
A hot bed where we lay
Your every kiss tasting like a tomb

If time becomes a judge
If my body holds a grudge
It’s just because I needed sanctuary

Your skin under my nails
My curiosity that failed
To save myself for something that I need

I don’t wanna bleed
Or bruise up black and blue
Do I deserve these things
All for wanting you?

Like some virgin with her cloth
I play the goddess coming through
Now I play the parting slave
All for wanting you

We do things ’cause we must
The law of love and lust
Comes together just like oil on flame

I looked in to your eyes
You saw me naked for a while
How d’you like it in my little nest?

Who was really using who?
In here the scent of you
Stains the sheets with memory and lust

When I get back on the street
Tell everybody that I meet
Maybe these aren’t scars, they’re only rust

I don’t want to bleed
Or bruise up black and blue
Do I deserve these things
All for wanting you?

Like some virgin with her cloth
I play the goddess coming through
Now I play the parting slave
All for wanting you

Végre napsütés, hó és hideg

Végre sikerült kitalálnom, mire is lesz jó nekem ez a blog azon kívül, hogy néha fecserészek majd filmekről, festőkről, a képeikről meg zenéről. Ha végre hozzájuk jutok majd, akkor könyvekről és az íróikról is. Természetesen a kertről is szól majd, arról, ami most van, és arról is, ami majd csak lesz.

A múlt hét végén megtaláltam a Stieg Larsson által írt  Millenium-trilógia második részéből készült filmet. Az eredeti címe Flickan som lekte med elden. Nem hatott akkor a revelációval, mint az első rész, legalábbis a film. Ugyanis a regényeket még mindig nem tudtam elolvasni. De mindenképpen érdemes megnézni már Noomi Rapace miatt is, aki a főszerepet játssza.

A történetek másik főszereplőjével, Michael Nyqisttel.

Ma már érdemes volt kimenni a kertbe is a szép napsütésbe. Piszok hideget lehet érezni a szél miatt, de én ezt szeretem, ha már tél van. Jó lenne, ha karácsonykor is valami hasonló idő lenne.

A rozmaringom még mindig virágzik.

A japán azáleáim remélem valóban télállóak, ahogy rájuk volt írva.

Ezt a kis növényt azért szeretem, mert ahogy jön a hideg, egyre szebb színt vesz fel.

Az új, apu által készített madáretető éppen madarak nélkül a fügefán.

Egy magányos és valószínűleg törékenyre fagyott rózsa.

A kiskert és az árnyékom.

Rózsák és japán babér.

Az első három kép még a múltkori enyhébb havazáskor készült.

Aztán múlt héten megnéztem a Public enemies-t is Johnny Depp-pel. Elég vegyes kritikákat olvastam róla, szerintem nem olyan rossz, bár volt már jobb szerepe is Johnny Deppnek, ez kétségtelen.

Találtam két újabb angol sorozatot is. Az egyik címe Misfits, a másiké pedig Paradox.

Úgy veszem észre, mostanában a vámpírozás mellett az is nagyon kedvelt téma, hogy mit tudunk kezdeni a jövővel, ha bármi kis információnk is van róla. Mennyire szabad megváltoztatni, mennyire nem, lehet-e egyáltalán stb. És ha igen, akkor mik a következmények, amelyeket ugye elég nehéz felmérni, a jövőről van szó. Mi jelent nagyobb veszélyt, ha teszünk valamit, vagy ha nem?

És még vár rám a Taking Woodstock című film is. Ang Lee rendezte és játszik benne Imelda Staunton, aki gyakorlatilag nem tud rossz lenni semmiben. Amennyit láttam belőle, elég vicces lehet.

Itt van már a gépen Michael Haneke legújabb filmje is, a Das Weisse Band. Nincsenek kétségeim, hogy nem lesz egyszerű végignézni.

Michael Haneke egy másik filmjét is érdemes megnézni, A zongoratanárnőt. Elfriede Jelinek regényéből készül, aki szerintem konkrétan nem százas, de nagyon jól ír, 2004-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A legújabb regénye, a Neid (Irigység) csak a neten az írónő honlapján olvasható, nem jelenik meg nyomtatásban.

A zongoratanárnős filmben Isabelle Huppert játssza a főszerepet, neki minden filmjét ajánlom megnézni, mindegy, ki rendezi. Pl. a Köszi a csokit! címűt is.

Fény a kertben, sötét az erdőben

Ma kissé le vagyok amortizálva, tegnap nappaliátrendezés folyt egész nap, de szerencsére ma is nagyon szép napsütésben lehetett kint bóklászni a kertben, aztán leülni és finom forró illatos teát iszogatni.

Japán juhar (Acer palmatum)

Alpesi harangvirág (Campanula carpatica). Tavaly a hó alatt is virágzott.

Kúszó rozmaring (Rosmarin officinalis ’Prostratus’). Ebben az évben már harmadszorra virágzik.

Még mindig nem megy ki a fejemből Lars von Trier új filmje, az Antikrisztus. Mondjuk, nem csoda, mindig nagy hatással vannak rám a filmjei, meglehetősen megerőltető ezeket nézni.
Ha az eddig általam látott filmjei mind megváltás történetek, akkor ez egy anti megváltás történet, nemcsak a cím miatt. Itt a szereplők nem tudnak egy magasabb minőségű létezési szakaszba lépni, ahogy az egy rendes megváltás során történik.
Olvastam egy pár kritikát a filmről, az az érzésem, nem ugyanazt láttuk. Teljes félreértés, hogy a női szereplő gonosz lenne. Pszichotikus. Ezért sem lehet számára megváltás.
Charlotte Gainsbourg egyébként is a kedvenc színésznőim közé tartozik – éppen tegnap este volt az m1 műsorán a vele készült Jane Eyre-változat Zefirelli rendezésében.
Az Antikrisztust Lars von Trier saját bevallása szerint mély depressziós állapotban készítette, azt is nyilatkozta, hogy nagy segítségére volt a napi 10 oldalnyi forgatókönyv írása.
Az biztos, hogy nagyon pontosan mutatja be a gyászt, a fájdalmat, a depressziót és a pszichózis egy bizonyos formáját.
Arról is – láthatóan – igen alapos tudással rendelkezik, hogy mennyire szabad, illetve pont hogy nem szabad egy érzelmeileg bevonódott társnak terapeutaként viselkedni. Bár azt gondolom, hogy a férj – Willem Dafoe, így próbálja meg a racionalizáláson keresztül valahogy viselni a saját fájdalmát és gyászát.
Szerintem az is teljes félreértés, hogy a film másról sem szól, csak a rendező rettegéséről a női nemtől. Ha megnézzük az eddigi női alakjait – Bess a Hullámtörésben, a Táncos a sötétben Selmája vagy Grace a Dogville-ben – nem hiszem, hogy feltétlenül erre a következtetésre kell jutni. Az más kérdés, hogy Lars von Trier a maga állítása szerint mindentől fél, kivéve a filmcsinálást.
Az meg, hogy ez a kamaradarab egy erdőben játszódik, nem véletlen, hiszen az erdő mindig is atavisztikus félelmek forrása volt, nem kell messzire menni, nézzük meg a népmeséket.
Speciel én sem érzem komfortosan magam az erdőben, mondhatni a biztonságérzetem bizony elhagy ott.

Szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, igaz, fel kell készülni a szenvedés minden formájára és azoknak a néző általi elviselésére.

Interjú Charlotte Gainsbourggel a Telegraph-ban.

Még mindig csak egyéb meg egy szobai növény

Tegnap annyira hajlandó voltam, hogy eltűntettem a paradicsom és a chili tövét, levágtam a rodoendronról a beteg leveleket és kiszedtem a múltkori hidegben megfagyott bazsalikomot. Még szerencse, hogy egy-két héttel ezelőtt túl sokat vágtam le belőle, megmaradt egy pár ág, amiket aztán beleraktam vízbe és kigyökereztek. El fogom ültetni, lesz télen is belőle.

Várok a kicsit jobb időre – álltíólag kisvártatva itt lesz –, hogy legyen kedvem dolgozni kint.

Ezt a növényt kaptuk, persze nem bírtam megjegyezni a nevét, pedig a hozzáértő barátnőm mondta. Valami bibliai nevű csónakja vagy hajója…

Nagyon egyszerűen lehet szaporítani, az elszáradt virágot simán bele kell dugni földbe. Olykor magától is megteszi, ha nem figyelünk, a mellette levő cserépben is kikelhetnek a kis magok, mert egyszer csak szétpattintja a növény.

Igazából az egész posztot azért írtam, hogy ezt a zenét, illetve a két előadását betehessem:

Quimby: Most múlik pontosan

Csík zenekar: Most múlik pontosan

Hébék plusz megint egy kis Rembrandt

Nagyon hirtelen jött ez a hideg – bár ma és tegnap annyira nincs is, viszont most meg állandóan csöpörészik az eső – egyszerűen nincs kedvem kimenni tevékenykedni a kertbe. Pedig volna mit csinálni: füge porbujtása és hajtatása, kefevirág hajtatása, rododendron adjusztálása, a fűszernövények visszavágása, aztán szárítása konyhai felhasználás céljából, a paradicsom és a chili maradványainak kiszedése, a kis kert kitisztítása. Szerencsére egyelőre leveleket nem kell söprögetni, na azt senki nem szereti. Meg nem is nagyon lehetne, mert minden nagyon nedves.
Az egyik rododendronom valami csúnya gombás fertőzést kapott. A múltkor levágtam egy beteg levelét és elvittem a gazdaboltba, a tulaj mindent tud a növényekről és a kertről, de ő is percekig hümmögött, hogy mi  a teendő ezzel. Aztán adott egy szert, hogy azzal permetezzek. Szerintem bevált, mert úgy tűnik a fertőzés nem terjed tovább, viszont a beteg leveleket le kell vágni már esztétikai okokból is.

Hűvös van, én meg próbálok spórolni a fűtéssel (mindenféle terveket kovácsolunk egyébként, hogy lehet kiiktatni a gázos fűtést, pl. levegőkazán vagy kandalló). Így olyanra kényszerültem, amire életemben még soha. Zoknit húzok alváshoz! Mindenki, aki ismer, tudja, hogy ez milyen fura, ugyanis utálom a zoknit. Alig várom tavasszal, hogy ne kelljen felvenni, mezítláb járnék állandóan, ha lehetne. Mondjuk, azt nem bírnám, amit az angolok művelnek, hogy már szederjes a lábuk szára a hidegtől, de még mindig nincs zokni vagy harisnya rajtuk. És anélkül van rajtuk viszont a cipő. Na az sem túl guszta.

Még szerencse, hogy vannak olyan zoknijaim, amelyeket gyakorlatilag másra mint alvásra nem lehet használni, ugyanis kb. 3 számmal nagyobb lábat csinálnak. És az is nagy szerencse, hogy a színeik harmonizálnak a Blogger blog színeivel.

Bundizoknik alváshoz.

De vannak olyan növényeim – az egyikről biztosan tudom, hogy örökzöld, a másiknak sajnos a nevét sem, mert az nem az én beszerzésem volt –, amelyek vidáman virágoznak.

Virágzó hébé (Hebe Addenda).

Ennek nem tudom a nevét, viszont a múlt télen is ilyen üde zöld volt végig.

A hébéket, vagy veronikacserjéket nyugodtan ki lehet ültetni, fal mellett vagy másik növény társaságában át tudnak telelni. Nekem a kis kertben vannak, ami a garázs felett van a teraszon, így alulról soha nem hűl be annyira a talaj, hogy bajuk legyen. De volt olyan, amikor a konyhaablak külső párkányán voltak cserépben, ott is átteleltek. Egy dologra kell figyelni, hogy amikor belepi a hó, szabadítsuk ki alóla, mert befullad és elpusztul. Én sajnos jártam így kettővel is.

De ha már itt tartunk:

„Hébé volt az ifjúság istennője a görög mitológiában. Zeusz és Héra gyermeke.

Az ifjúság istennőjeként eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tőle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Ő készítette el testvére, Arész fürdővizét, és ő segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé őrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idő után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak. Így találkozhatott a földön Héraklésszal, akibe azonnal beleszeretett. Miután a nagy hős meghalt, és Zeusz az istenek közé emelte, Hébé lett a felesége az Olümposzon. Ujjatlan ruhában ábrázolták örök ifjúként.

Rómában Juventas néven tisztelték.”

Antonio Canova: Hébé (1800–1805). A szobor az Ermitázsban látható.

És egyébként meg minden összefügg mindennel, mert ugye az előző poszt Rembrandt egyik festményéről szólt, illetve a festmény utóéletéről Peter Greenaway szerint.
Viszont Rembrandt festett képet Ganümédész elrablásáról is. Amely képen megjelenik újra az, hogy Rembrandt nem tisztelte ájultan az akkori olasz témákat – ahogy az egyébként divat volt ott a Németalföldön –, mert általában, ha ilyen témát választott, akkor elég ironikus módon valósította meg.

Rembrandt Harmeszoon van Rijn: Ganümédész elrablása (1635)

A képen Ganümédész, aki egyébként a görög mitológia szerint szépséges ifjúvá serdült, bizony egy síró-picsogó, az ijedtségtől éppen bepisilő fiúcska és hát nem a szebbik fele világít, Zeusz sas képében rabolja épp. Így aztán nem is érti a szemlélő, hogy mi volt Zeusz vágyainak tárgya. Legalábbis Rembrandt olvasatában.

Az idézet és a képek a Wikipédiáról valók.